Doboz tartalma:
1 óra
10 nagy építőkocka
60 építőkártya
1 dobókocka (1-es, 2-es, 3-as számokkal)
1 játékleírás
A társasjáték játék célja
A kártyák építményeket ábrázolnak, ezeket kell a játékosoknak adott idő alatt felépíteniük. Minél sikeresebbek az építésben, annál több pontot érnek el.
Előkészületek
A dobókockát és az építőkockákat odakészítjük az asztal közepére. A legfiatalabb játékos kezd, bal oldali szomszédja pedig megkapja az órát.
Indulhat a játék!
Az óramutató járásának irányában haladva játszunk. A soron lévő játékos (az építőmester) maga elé veszi a tíz építőkockát és keze ügyébe helyezi a képpel lefelé néző kártyarakást. Ezután dob egyet a dobókockával. Bal oldali szomszédja beállítja az órán a dobott számot úgy, hogy benyomja a STOP gombot, majd az idő beállításához a tekerő jelzését a dobott számhoz igazítja. Amint az építőmester megadja a jelet a kezdéshez, bal szomszédja megnyomja az óra START gombját, az építőmester pedig belekezd az építésbe.
Az építés
Először is felcsapja a kártyarakás legfelső lapját és nyomban hozzáfog az ábrázolt építmény lemásolásához.
Ha a képen látható építmény kizárólag szürke kockákból áll, akkor az építőmesternek csupán a kockák megfelelő helyzetére kell ügyelnie. A színnek itt nincs szerepe.
Ha a kártyán színes kockák láthatók, akkor a játékosnak az építményt a színeknek megfelelő elrendezésben kell megépítenie.
Ha az építmény hibátlanul elkészült, de az óra még jár, akkor a játékos megfordít egy újabb kártyát és nekilát a következő építménynek. Ehhez valamennyi kocka újra a rendelkezésére áll.
A többi játékos közben felügyeli, hogy az építőmester hibátlanul építkezik-e. Ha tévedést vesznek észre, azonnal figyelmeztetik. Ilyenkor a hibát ki kell javítania, és csak ezt követően nyúlhat az újabb kártya után.
Figyelem! Gondoskodni kell arról, hogy mindig elegendő építőkártya álljon az építőmester rendelkezésére. Ha a kártyarakás fogyóban van, a már felhasznált kártyalapokat keverjük jól össze és újabb kártyarakásként helyezzük készenlétbe, még mielőtt a játékos hozzáfogna az építkezéshez.
Értékelés
Ha lejárt az idő, a játékos összeszámlálja már teljesített kártyáinak pontjait. Ezt a számot felírja magának egy papírra. A be nem fejezett építmény kártyáját nem értékeljük. Ezt a kártyát a többi, már lerakott lappal együtt a felhasznált kártyák rakására kell tenni. Az értékelés után az építőkockákat, az építőkártyákat és az órát is eggyel-eggyel tovább adjuk.
A játék vége
A játék akkor fejeződik be, amikor már minden játékos négyszer volt soron. Akinek a legtöbb pontja van, az számít a legjobb építőmesternek, egyúttal ő a játék nyertese.
Játék „kisebb" építőmesterekkel
Ha „profik" játszanak fiatalabb vagy gyakorlatlan játékosokkal, az építőkártyákat két rakásra osztjuk. Egyikben a kék számjegyű kártyák lesznek a fiatalabb ill. gyakorlatlan játékosoknak, másikban a piros számmal jelzett lapok a „profik" számára.
Az értékelés során ez esetben minden lap csak 1 pontot ér.